1. Wakeboard, vízi sport mellény avagy úszást segítő mellények. Funkcionalitásukban elsődleges szempont, hogy lehetőleg ne korlátozzák viselőjüket a szabad mozgásban, mely meghatározó felépítésük tekintetében. Ahhoz, hogy nem korlátozzon az extrém mozgásoknál a mellény, vékonynak, rugalmasnak kell lennie. Ebből az alapvető kritériumból kifolyólag, ezek a mellények nem rendelkeznek azzal a szükséges térfogattal, mely mentő mellénnyé minősítené őket. Éppen annyira segítik viselőjüket, hogy a vízben a felszereléssel elfoglalt, végtagjaival nem úszó mozdulatokat végző sportoló, fennmaradjon a felszínen.
Előnyeik: Kényelmesen vékony, kis súly, vizesen sem túl nehéz, hamarabb szárad, minimálisan korlátozza a mozgást, „slankít” nem kövérít, divatos, különböző fazonokban elérhető, védelem a vízbe csapódáskor, védelem ütések ellen, víz alá tudunk bukni vele ha másik sportoló száguld felénk.
Hátrányai: Kevés felhajtóerő, keveset úsztat, kevesebbet véd,hatóságok által nem elfogadott eszköz, víz alá lehet merülni vele.
Felnőtteknek, úszni tudóknak javasolt!!!
2. USCGA tanúsítvánnyal rendelkező mentő mellény. Ugyan az EU-ban más szabványok használatosak, a vízi sportolók körében, talán még is ez a klasszikusan leg ismertebb szabvány. USCGA (U.S. Coast Guard Approoved) azaz az Egyesült Államok Parti Őrsége által jóváhagyott szabványról van szó. Ezek a mellények, kövérebbek, térfogatuk a bennük rejlő szivacsokkal vastagabbra tervezett, így több felhajtó erőt produkálnak. Jobban fenntartanak a vízben, így biztonságosabbak. Tovább fokozva, több (jellemzően 2-4-ig) hasi pánttal rendelkezik, mely a zippzáron túl, csattal rögzített és feszített pántokkal biztosítja, hogy ne essen le viselőjéről. Hajósok és Jetskisek által kedvelt típus.
Előnyei: Vastag, többet véd, jobban úsztat, lehet benne sportolni, biztonságosabb.
Hátrányai: kényelmetlenebb vastagsága miatt, nehezebb, lassabban száraz, rugalmatlan.
A gyerek és junior mellények ebbe a kategóriába tartoznak és biztonsággal ezeket ajánljuk! Gyengén úszóknak, gyerekeknek javasolt!
3. Életmentő mellény, amivel nem sűrűn találkozik a vízi sportoló. Ez a mellény típus jellemzően nagy hajók életmentő dobozaiban, mentőcsónakokban rejtőzik. Speciálisan arra találták, ki, hogy a vízbe esett, esetleg magatehetetlen viselőjét is biztonságosan fenntartsa.
Ehhez speciális felépítése teszi lehetővé, mely nagyjából alkalmatlanná teszi az érdemi vízi sportoláshoz. Azaz úgy néz ki, hogy nagyon vastag hasi/mellkasi szivacsokból áll és egy nagyobb gallérból. A hátán szinte semmi, csak az anyag mely körül fogja viselőjét, a biztonságos rögzítéshez. Működésének lényege, hogy amennyiben ájult, eszméletlen test esik a vízbe, vagy viselője nem tud tovább úszni, úgy a mellkasi szivacs felúszik a felszínre, hanyatt fordítva viselőjét, miközben a gallér a fejet alulról támasztva úsztatja azt. Így a bajba került hanyatt fekve lebeg a vízen, miközben arccal felfelé biztonságban van a fulladástól.
Az ilyen mellény megmentheti az életünket egy vízi balesetnél, de vízi sportoláshoz érdemben alkalmatlan.
Előnyei: Biztonságos, életmentő
Hátrányai: Kényelmetlen, alkalmatlan sportoláshoz.
A baba mellények ilyen felépítésűek, csak mini méretben!
GYEREK MELLÉNY MÉRETEZÉS |
SÚLY (kg) |
INFANT |
0 - 13 |
CHILD |
14 - 24 |
YOUTH |
23 - 41 |